Főoldal>Tippek, érdekességek>Virágokat ősszel is!
Tippek, érdekességek

Virágokat ősszel is!

Ugyan a hosszú, szeles, esős szeptember után kiérdemelten élvezhetjük még a kellemes, elnyújtott vénasszonyok nyarát, de éjszakánként és reggelente már nem csap be az „őszi nyár”. Bizony meglehetősen csípős az idő ilyenkor, és nem szabad megfeledkeznünk virágainkról. Az eddig erkélyen vagy kertben díszelgő növényeinkről gondoskodjuk időben.

Sok növénynek szüksége van pihenési időszakra, ezeket kellő odafigyeléssel készítsük fel, ha szeretnénk, hogy a következő szezonban is szépek és egészségesek legyenek. Vizsgáljuk át őket, a sérült leveleket távolítsuk el, zuhanyozzuk le, száradás után tegyük a helyükre vagy éppen keressünk nekik újabb helyet. Mindig vegyük figyelembe a növények egyedi igényeit is teleltetésnél. Általában elmondható, hogy az őszi időszaktól kezdve a tápoldatozást abba kell hagynunk, az öntözést pedig mérsékelnünk kell.

 A hazánkban is népszerű leandert például érdemes gyengébb fagyoknál még kint hagyni, ekkor elpusztulnak a rajta megtelepedett kórokozók, majd egy világos fűtetlen helyiségben tartani, és néha ellenőrizni állapotát. Így tavasszal dús virágzásra számíthatunk.

Más növények, például a levéldísznövények, folyamatosan növekednek, így ugyanazt a gondozást igénylik télen is. Kertben elhelyezett, cserepes fajtáiknak persze érdemes keresni a lakásban egy helyet. Ezek átgondolt elhelyezése növeli a nyugalom érzetét.

Nagyon szépek lehetnek a pusztán leveleikkel díszelgő növények, de nézzünk meg néhány szobanövényt, mely az őszi-téli időszakban hozza virágát.

Az ősz hírnökének is szokás nevezni, szeptembertől januárig virágzik. Ez a rendkívül élénk színű virág a ciklámen. Kapható piros, rózsaszín, fehér és természetesen ciklámen színben.

A korallvirággal még azok is bátran próbálkozhatnak, akik hajlamosak megfeledkezni az öntözésről. Ez az apró virágú kis szépség ugyanis nem túl vízigényes, mégis rengeteg virágot hozhat. Elég ha az elszáradt virágokat időnként eltávolítjuk.
Általában minden virágra igaz, hogy csoportban még mutatósabbak, a korallvirág esetében különösen nagy hatást érhet el ha néhány különböző, a szoba színeivel harmonizáló színű virágot párosítunk össze.  Fehértől kezdve, sárgán át a vörösig minden színben megtalálható.

 

 

A fokföldi ibolya igazán jó befektetés. Könnyű a gondozása, és egész évben virágzik a rózsaszín, lila és  bíbor árnyalataiban.

A krizantém kerti fajtái talán elterjedtebbek, de sok cserepes növényként tartható változata is van. Rengeteg színben bőségesen hozza virágait, melynek megjelenését az eltérő virágformák teszik érdekesebbé.

Vegyük körbe magunkat ezekkel a gyönyörű virágzó növényekkel, melyek a szürkébb hónapokban is vidámságot és otthonos hangulatot biztosítanak, ezáltal feltöltődöttebbnek érezhetjük magunkat, és jobban teljesíthetünk az élet számos területén.


Reméljük, sikerült pár hasznos tanácsot adnunk, és bátran csinosítjátok otthonotokat ilyen szép virágokkal. Ha viszont egy új otthont keresel, ahol ezeket megvalósíthatod, mi biztosan tudunk segíteni neked!

Ha eladó/kiadó lakást, házat keresel fordulj bizalommal munkatársainkhoz!
Email: info@centralhome.hu

Vagy keresd fel weboldalunkat, ahol további lakások közül is válogathatsz!
www.centralhome.hu