Főoldal>Hírek>Növekszik a panellakások ára
Hírek

Növekszik a panellakások ára

A 2016-os év, valamint a 2017-es év első negyedévében úgy tűnt csendes időszak és nagy áresés következik a lakásárak terén. Azonban jelenleg megfékezhetetelen a panellakások drágulása. Most különösen azok járnak jól, akik panellakásukat akarják értékesíteni. A tavalyi év nyugalmasabb időszaka után az első negyedévben jelentősen megnőtt ezen lakások ára, statisztikai adatok szerint csaknem 60%-kal. A jövőt tekintve pedig további áremelkedésre lehet számítani. 

Számottevő különbségeket mutatnak a KSH adatai is, miszerint Budapesten megközelítőleg 350 ezer forintért cseréltek gazdát a lakások, Pest megyén kívül, pedig 100 ezer forintot sem adtak négyzetméterenként. Akár háromszoros különbségek is lehetnek a fővárosi és a vidéki lakások között. A különbségek Budapest kerületeinél is láthatóak. A belső kerületekben épült panellakások ugyanis jóval drágább áron kelnek el, mint a kijjebb eső kerületek lakásai.

Lakásértékesítési időt figyelembe véve, még mindig a fővárosban kelnek el leggyorsabban a lakások. Emellett megfigyelhető, hogy a panellakásokat keleten, a téglaépítésű lakásokat, pedig nyugaton adták el a legtöbbet. A panellakásokat hozzávetőlegesen 75 nap alatt, míg a tégla építésű társasházi lakásokat 90 nap alatt értékesítik. 

Észrevehető az is, hogy a  budapesti lakások meglehetősen alkuképesek, pontosabban a III. kerületben kb. 2 százalékkal változott az elsőre meghirdetett ár. Az I. kerületben pedig átlagosan 5 százalékkal kényszerültek csökkenteni az árakat.

forrás: www.piacesprofit.hu


Ha kiadó lakást keresel fordulj bizalommal munkatársainkhoz!
Email: info@centralhome.hu

Vagy keresd fel weboldalunkat, ahol további lakások közül is válogathatsz!
www.centralhome.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.